A hétfalusi festett bútor

Megosztás

A hétfalusi festett bútor

A bútorfestés a bútorok díszítésének igen elterjedt módja. A bútorfestés kezdete, korai elterjedése nem kellően tisztázott, egyes XIII. századi európai egyházi bútor-emlékek bizonysága szerint eleinte a faragott keményfa bútorokhoz is járulhatott. Igazi jelentőségre a bútorfestés az asztalosbútor előretörésével jutott, főként a fenyőfát használó vidékeken

Miként XVI–XVII. századi német tilalmak tanúsítják, ekkoriban a nyersanyag hibáinak a leplezése, nemesebb fa, illetve intarzia helyettesítése céljából alkalmazták, végül is tetszetős, olcsó volta juttatta diadalra a parasztságnál, elsősorban Közép-, Kelet- és Észak-Európában. A reneszánsz és barokkos behatás által a templomok oly nevezetes díszítőelemei – a festett bútorok – lassan mindennapos díszítőelemei lettek a parasztházaknak is.

A festett bútor Hétfaluban való elterjedése az 1848-as szabadságharcot követő időre tehető. Ekkor ugyanis a régi, fából vagy téglából készült egyablakos házak nagy része áldozatul esett a falvakban dúló tüzeknek (a császárpárti szász és román csapatok többször felgyújtották Hétfalut), a hétfalusi csángók pedig brassói szász mintára kétablakos, felső csonkakontyos tetejű, oromdíszes téglaházakat kezdtek építeni.

1848 előtt készült festett bútor ritkán akad Hétfaluban, bár a türkösi múzeumban találunk egy XVII. századi faragott és festett kontyos széket. A késői kezdőpont miatt a hétfalusi bútorfestés aránylag rövid ideig élt. Az 1890-es években még nem mehetett férjhez csángó leány festett bútor nélkül, a szokás azonban a századfordulón (1900 után) már meg is szűnt, a staférungban[1] átvette helyét a politúrozott, fényezett furniros bútor.

Jelentős mennyiségű festett bútort vittek ki a Kárpátokon kívülre (1882-ben például 2328 mázsányit). A brassói festett bútor elkerült a Balkán távolabbi vidékeire is, legkeresettebb piaci bútor-portékája a brassai láda volt.

A hétfalusi csángó bútorról kevesen írtak, kevesen kutatták, Malonyay Dezső, Seres András végzett kiemelkedő munkát ezen a téren.

Seres András szerint a csángó bútor festői önálló mesterek voltak, akik házhoz jártak, hogy a helybeli asztalosok készítette bútorokat megfessék. Így az ilyen bútor nem juthatott túl a falu határán, és készítése is csak addig tartott, amíg a helybeliek igényelték.

Művészeti szempontból a hétfalusi csángó festett fabútor a székely és a szász festett bútor között foglal helyet.

A szász bútor reneszánsz stílusú, amelyen a rózsák, tulipánok fesztonokon lógnak, és a szegélyező dísz is cikornyás rokokóformákat mutat. A festett dísz reliefet utánoz, mert az egyik oldalon fehér fényvonal, a másikon fekete árnyékvonal köríti az alakokat (a reliefutánzás talán az először faragott és azután megfestett bútorokra emlékeztet).

A székely bútorok dísze nem reneszánsz, a virágok utánzata inkább természetes. A szokásos virágalakok: liliom, rózsa, szegfű, gyöngyvirág, tulipán. A fény- és árnyékvonal alig tűnik fel, néha hiányzik is.

A hétfalusi csángó bútoron a virágalakok nagyon keleti módon stilizáltak. A virágok közt néha egy-egy madár is énekelget, de egyéb állat teljesen ismeretlen. Habár az egyes falvak tekintetében a bútoron apró eltérések mutatkoznak, a hétfalusi csángó festett bútor mindenképp egységesnek tekinthető, és külön néprajzi kategóriába sorolható.

A bútor festését megelőzi a bútor elkészítése. A hétfalusi bútor-asztalosokról szintén kevés adat maradt fenn. Seres András még el tudott beszélgetni a türkösi Pap Zoltánnal, aki szerint az első asztalos, aki 1850 körül dolgozott, Nagy András volt. Ez idő tájt Pap János ács, asztalos és kőműves volt egy személyben, de ő már többnyire épületasztalossággal foglalkozott, nem bútorkészítéssel.

A bútorokat általában asszonyok, lányok szokták festeni. Hosszúfaluban két bútorfestő lány (az asztalosleányok), Törkösben egy német származású Riszken Mányinak nevezett idős bútorfestő asszony működött.

A hétfalusi festett bútor jelentős központja Pürkerecen volt. Seres András szerint a legrégebbi bútorfestők Fejér Simon Ilona és testvére, Fejér Simon Samu (1870 körül születtek), valamint Koródi Ilona voltak.

A festett bútorokat elsősorban a hétfalusi csángó magyarok számára készítették, nagyon kis részben a románok számára. Az első világháború előtt egy férjhez menő csángó lány hozományának nagy részét a bútorok tették ki. A bútorok közé tartozott: a menyecskeláda (amiben a kelengyét tartották – Pürkerecen egy láda kb. 170, Hosszúfaluban akár 380 cm hosszú is volt), tornyos ágy, nagy ágy, emeletes ágy (ebben alul a gyerekek aludtak, a teteje mindig fel volt vetve), gyermekágy, ládás pad (padláda, amelyet sokszor két fedéllel és oldalán ajtóval is elláttak, és ebben tartották az edényeket), saroktéka, pohárszék, almárium, asztal, támlás szék, kontyos szék (vagy magyar bajuszos szék), papi szék (kétszemélyes szék, amelyre a pap és a kántor ült temetéskor), kendőszeg (a 3–4 m hosszú kendőszegre általában Barcaújfaluban készített kancsókat aggattak, tálakat helyeztek), kalántartó[2], sótartó, festett zsalugáterek.

A bútor érdekessége volt, hogy érzékeltetni lehetett az asztal körül a székek elhelyezésével: béke, illetve harag volt-e a családban (attól függően, hogyan állították a kontyos székeket egymás mellé).

A tehetős családoknál a tisztaszobát (az első díszszobát, amelyet nem használtak lakásra) festett faburkolattal látták el, amelyet a bútorok modorában virágoztak ki. A türkösi múzeumban egy festett ajtó is található.

Bútornak lehetőleg a jól kiszáradt sárga színű szemerkefenyő (nagyobb gyantatartalmú lucfenyő) deszkát használták, mert ez nem hasadt. Az asztalosok a bútorokat kéziszerszámok (különféle gyaluk, vésők, fúrók, fűrészek) segítségével dolgozták ki.

A bútor elkészítése után következett a festés. A bútort télen szobában, nyáron az udvaron vagy a csűrben festették, ügyelve, hogy az erős napsütés ne érje a felvitt festéket.

A bútor hibás, lyukacsos felületét enyves gipsszel tömték be, ezután meleg enyvvel alapozták le a teljes felületet. Ha az enyv megszáradt, következett a kazetták kiképzése. A bútorok nagyobb síkjait singgel és ácsceruzával kizsinórozták, kitáblázták.

A festéshez oxidokat használtak. A szükséges porfestékeket – cinóbervörös, citromsárga, okkersárga, cinkvájsz, krómzöld, ultramarin kék – üzletből vásárolták. Az oxidokat festéktörőn (kerek, mélyedéssel és lefolyóval ellátott lapos palakőedény és a hozzá tartozó, körte alakú súrlókőből faragott bot) megtörték, és lenolajjal keverve finom masszává dörzsölték.

A kazettákon kívül eső részt először okkersárga míniummal alapozták le, majd barnával árnyékolták (flóderozás). A kazetták, táblák általában egymástól különböző alapszínt kaptak.

Általában citromsárga alapon zöld, sárga, fehér, kávészín; vörös alapon zöld, kék, kávészín, sárga (Pürkerecen); zöld alapon kék, sárga, fehér, vörös; kék alapon fehér, piros, sárga virágozást találunk, vagy sötétbarna alapon fehér, piros, sárga, zöld, vörös és kék szín keverékéből képezett virágcsokrok, tulipánok díszelegnek (Pürkerecen); Türkösön kékesszürke alapra festettek.

A tékaajtók alatt és felett kékkel alapoztak. A menyecskeládák kis tábláit kékre, nagy tábláit pedig vörösre festették. A kazettákat feketével húzták ki.

A táblák díszítése reneszánsz eredetű olaszkorsóból, pohárból, vagy rokokó stílusú szalagcsokorból kiinduló virágfüzérből, vagy bokrétából és koszorúból állt. A díszítésben kerülték a természethűséget, csupán valószerűségre törekedtek. Jellemző a stilizált, de közérthető ornamentáció. Így a virágok ábrázolásában a rózsát fehérre, pirosra, a gyöngyvirágot fehérre, a tulipánt sárgára, vörösre, a kékecskét kékre festették. A szárak, levelek legtöbbször sötétzöld színt kaptak. Ott találjuk még a macskakörmöt, bóbiskát és ritkábban a csillagot is. Gyakori a hálószerű dísz vagy a függönyrojt is.

Csaknem minden bútordarabot cikornyázott évszámmal láttak el.

Keveset élt a hétfalusi festett bútor. De ez a jó 50 év stílust, egyedi színfoltot teremtett, s mind megannyi másban – tojáshímek, házoromdíszek, szövésminták stb. – Hétfalu megmutatta, hogy saját szín és formavilága van. Az emberek lelkülete, a bennük élő történelem, érzelmeik és érzéseik tükröződnek a festett bútordarabokon, s ez beékeli itteni világunkat a Szászföld és a Székelyföld közé – pont, ahogy a valóság is mutatja.

_____________________________________________

[1] Kalán, kalány: kanál fn [Eszk.].

[2] Stafiérung, stafirung: hozomány fn.

Galéria

Szellemi örökség

Falu

Helyi termékek

Programok

Tevékenysegek