Bácsfalu

*

*         *

– Nézd, milyen alakokat mintáznak a bárányfelhők Bácsfalu kék egén! – az ott egy juhász.

– Nem juhász az Márton, inkább hajdú. Szabad hajdú.

– S nézd ott azt a farkast!

– Inkább kutya az Márton, figyelő kutya!

Kis pásztorgyerekek heverésznek a Gothárd köve alatti tisztás kö­vér füvén, tőlük nem messze tehenek legelésznek. A gyerekek most mo­sa­kod­tak meg a Fenyős pataka hűsítő vízében – melyet a faluba beérve egyszerűen már csak így emlegettek: a Patak, vagy a Kanális –, és leheveredtek, hogy ki­pi­hen­jék magukat. A hétfalusi határt, a Barca mezőt, valamint az eget kém­le­lik, s közben élénken beszélgetnek. Eleven képzeletük messzire el­szár­nyalt. János az idősebb. Jövőre iskolába készül. Hosszúfaluba. Be­szél­ge­tés közben keze akaratlanul a patakmeder a­gya­gos földjére csú­szik. Megmarkolja az agyagot. Mintáz. Élénk képzelete értelmet, a­la­kot ad a gomolygó bárányfelhőknek. Ujjai között szoborrá formálódnak. Már­ton az ifjabb. Apró, fekete szemei mohón fürkészik az ismeretlent.

– Mit csinálsz, kapitány úr?

– Mintázok. Testet adok a felhőknek.

– Szerintem varázsolsz. Agyagból. Az agyag varázslója vagy te, Jancsi!

*

*         *

Bácsfalu első írásos emléke I. Lajos király 1366. május 16-án kelt a­do­mány­levele, amellyel Ztanislaw comesnek a­do­má­nyoz­za a Tömös és Tatrang folyók között „in pro­vin­cia Bras­so­vien­si” fekvő, királyi a­do­má­nyo­zás és jog­ha­tó­ság alá tartozó Hu­zyufalu (Hosszúfalu), Charnadfalua (Cser­nát­falu), Turch­fa­lua (Türkös) és Zlanfalua (Bács­falu) birtokait. Az említésben szereplő Zlanfalua nevet nem tudjuk megmagyarázni, hisz máshol sehol nem szerepel ilyensfajta utalás, a mai Négyfalu egysége viszont egyértelművé teszi, hogy ilyen névvel csak Bácsfalut említhették. Az egyik magyarázatot a Bolnokon lévő vár feltárása, történetének tisztázása adhatná, ha kiderülne például ezáltal, hogy akkoriban egy bizonyos Zalán lett volna a várnagy, akiről a falut is elnevezték. Ugyanilyen titokzatos a falu latin neve is (Villa Abbatis), vagy az ebből származott, néhol megjelenő magyar Abátia is, amely egyértelműen utal egy itteni kolostor meglétére, ezt viszont máig nem igazolta a történelem.

1444-ben Báchfalva, 1456-ban Villa Bachfalw, Mátyás király 1460. augusztus 25-én kelt diós­győri a­do­mány­le­ve­lé­ben Bachfalwa, 1507-ben Batsch­falva, 1652-ben Bácsfalu a­lak­ban jelenik meg.

Bácsfalu 1808-ban vált ki a cser­nát­fa­lu­si egy­házközségből, és alakult anyaegyházzá, a­mely­hez 1886-ig 18–20 türkösi család is csatlakozott.

1809-ben építették meg a papilakot (45,6127° É; 25,6691° K; 655 m), majd 1811-ben, Sárai Mihály lelkészsége alatt a temp­lomot (45,6126° É; 25,6688° K; 655 m). Ezt követte az orgona és az oltár elkészítése. Az orgona a többi hétfalusi evangélikus templomtól el­té­rő­en az ol­tár feletti karzaton található.

1814-ben egy nagyobb harangot is öntettek.

Az 1815-ben felszentelt templom hossza 29 m, szé­les­sé­ge 12 m, a torony magassága 30 m. Nem tartozik egyik jel­leg­ze­tes építészeti stílushoz sem.

1817-ben meg­é­pí­tet­ték a papilak mellé a gazdasági épületeket is: csűrt, sü­tőt, színt, istállót.

A bácsfalusi gyülekezethez 1830-ban 1255 személy tar­to­zott.

1831-ben a kolerajárvány tizedelte meg a la­kossá­got, en­nek következtében a gyülekezet lélekszáma lea­padt.

A papilak nagyszobájában felállított népiskola ha­ma­ro­san kinőtte magát. A harmincas években már nem tud­ta be­fo­gad­ni a gyermekek nagy seregét, ezért 1835-ben megépítették fá­ból készült felekezeti iskolájukat.

Az 1848/49-es szabadságharc végigsöpört a vidéken, s a Véres Karácsony 20 bácsfalusi áldozatot követelt, többen pedig elmenekültek, s heteket töltöttek a Kőba sziklái alatt. 33 bácsfalusi vonult be a 126./140. honvéd zászlóaljba, akik közül 23-an hősi halált haltak.

1862-ben Gödri Mihály buzgó támogatásával új iskolát (45,6127° É; 25,6689° K; 655 m) épí­tettek, amelynek homlokzatára a következő feliratot tet­ték: „Halld meg magyar nemzet, mely nép buzgón á­pol­ja ta­no­dá­it, nem nyomorog, hanem él, élni fog üdvére föl­di és égi ho­ná­nak 1862.” Ugyanebben az évben látogatta meg Négyfalu iskoláit Ballagi Mór. 7 év múlva Bácsfaluba látogatott az akkori magyar kultuszminiszter. Ennek emlékére vésették kőtáblára: „Hazánk tanügye / dicső reformátora / B. EÖTVÖS JÓZSEF / Hétfaluban jártának emlékére / a bácsfalusi magyarok által / 1869. Sept. 29-én.”

Majdnem az iskolával egyidőben, vele szemben épült fel a köz­ség­há­za. Ezt a nemes munkát Simon Péter bíró és Bar­czaffy Árthur jegy­ző idejében tudták kivitelezni.

1891-ben feljavították a templom padlózatát, s új ravatalozót építettek. Ekkor épült meg a Brassó–Hosszúfalu helyi érdekű vasút is, amely nagymértékben hozzájárult Bácsfalu fellendüléséhez is.

1893. április 16-án Borcsa Simon István és neje, Szén An­na az egyház részére egy 1200 forintos orgonát készíttetett Son­kenik János mesterrel. A régi orgonát a Hosszúfalu-fű­rész­mezei egyháznak adományozták.

Hétfaluban az első sajtótermék, a Hétfalu című köz­gaz­dasági és társadalmi lap 1906. augusztus 12-én lát­ta meg a nyom­dafestékes napvilágot, s 1911-ig hetente két­szer jelent meg. Dr. Fekete Endre mellett Kiss Béla bács­falusi evangélikus lel­kész szerkesztette.

1909-ben új papilakot kezdenek építeni, 1910. április 21-én pedig tudatják, hogy „Borcsa Mihály nyu­gal­mazott lelkész egy értékes és nagyon szép oltárképet fes­te­tett az egyház szá­má­ra, amelynek a felszentelését, a már csak­nem teljesen el­ké­szült új papilak felavatásával együtt, egy szép egy­házias ün­ne­pély keretében szándékoznak megtartani. […] Va­lószínűleg pün­kösd másodnapján fogjuk ezt a kettős ünnepet meg­tar­ta­ni.”

A Calr Heinrich Bloch festette oltárkép hossza 3 m, szélessége 2 m, Jézust ábrázolja, a­mint a Genezáret tó partján a hajóból ta­nította az em­be­re­ket.

1916-ban a papilak udvarára istállót és fásszínt építettek.

Az első világháborúban 47 bácsfalusi halt hősi halált.

1919-ben bevezették a villanyt. 1925-ben felújították a templomot és a papilakot. Már­tis Mihály új szószéket készített.

1923-tól 1931-ig jelentek meg Bácsfaluban a bib­liofil rit­kaságoknak szá­mító Csángó Naptárak.

1930-ban elkezdték a temető rendezésének mun­ká­la­ta­it.

1934 és 1945 között Bácsfaluban csak román tannyelvű volt az oktatás.

A bécsi döntés után nagyon sok bácsfalusi egyháztag Észak-Erdélybe menekült. Ennek következtében a gyülekezet lélekszáma megfogyatkozott.

1935-ben jelent meg a Csángó Nap­tár foly­ta­tá­sa­ként a Luther Naptár.

1936–1938 között egy másik evangélikus saj­tó­ter­mék je­lent meg Bácsfaluban, az E­van­gélikus Élet.

1940-ben a földrengés megrongálta a temp­lom­tor­nyot. A javítási munkálatokat rövid idő alatt el tudták vé­gez­ni.

A második világégésben 28 bácsfalusi esett el. 1945. januárjában, német származása miatt a gyü­le­ke­zet lel­kipásztora, Gillich Fülöp orosz fogságba került.

1950. november 8-án az 5-ös számú törvény előírta Bácsfalu és a másik három falu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu egyesülését Săcele – valószínűleg a săticele-ből (falvacskák) – néven.

1979-ben a bácsfalusi temetőkertben elkészült a hidegház (45,6097° É; 25,6672° K; 710 m).

1990 után a magyar tagozat gyermeklétszáma évről év­re csökken. 2010-ben felszámolódtak a magyar tagozat V–VIII. osz­tályai, majd 2011-ben az I–IV. osztályok is. Bácsfaluban megszűnt a magyar oktatás, pedig valószínű, hogy a pezsgő iskolai, egyházi, művelődési életnek köszönhetően adott e vidéki község annyi értelmiségit a nagyvilágnak.

A hí­res lelkészek, templomépítők, tudósok, szobrászok, művészek, orvosok, köz­életi és művelődési személyiségek, politikusok, ügyvédek, írók, újságírók, hírlap szerkesztők, hadvezérek közül is minden bizonnyal kiemelkedik Istók János szobrászművész.

1873. június 15-én született Bácsfaluban, s 99 éves korában, 1972. február 22-én halt meg Budapesten. Életműve impozáns. Több mint 350 szobor, ezek közül 60-nál is több díszíti Magyarország köztereit: Bem apó szobra a Külügyminisztérium épülete előtt, Széchenyi Ferenc szobra, a magyar akadémizmus mintapéldánya a Nemzeti Múzeum udvarán, Csány László monumentális emlékműve Zalaegerszegen, Ramasetter Vince szobra Sümegen, Cézár, a figyelő kutya a Vidámparkban, megannyi első és második világháborús emlék, és még sorolhatnánk. Tíz nemzetközi társaság tagja, megannyi érdemrend tulajdonosa, hisz korszakokat átívelő munkásságára I. Ferenc József császártól a lengyel külügyminiszteren át a magyar szakbizottságokig mindenki felfigyelt. Munkássága magában hordozta azt a tudást, amelyet a bácsfalusi elemi után a hosszúfalusi fafaragászati iskola nyújtott, elindítva azon a művészi pályán, amelynek Éberle Sirius müncheni mester, Stróbl Alajos, Köllő Miklós voltak kikövezői.

Jakab András (Bácsfalu, 1906. május 5. – Bukarest, 1939. február 13.) csak korai halála miatt nem tudott Istók János nyomdokaiban lépkedni, a tehetsége megvolt hozzá. Bukarest, Budapest, Róma igazolta ezt, de sajnos – egy román vasgárdista támadás során –, áldozatává vált egy olyan harcnak, amelyhez bácsfalusi csángó népének semmi köze nem volt.

Ha a lelkészeknél, miként a királyok esetében, lehet dinasztiákról beszélni, akkor minden bizonnyal Borcsa Mihály (Bácsfalu, 1824. február 22. – Bácsfalu, 1913. december 3.) lelkészi dinasztiát alapított. Hétfalu „pátriárkájának”, „Kossuth-futárának” – hisz 1848-as honvéd is volt – leszármazottai követték példáját, s Kiss Árpád (Sepsiszentkirály, 1851. november 16. – Csernátfalu, 1929. december 21.) veje révén a Borcsa–Kiss családfán, rajtuk kívül 11 lelkész, teológiai tanár sarjadt: dr. Borcsa Mihály (1868–1902), Kiss Béla (1879–1920), Kovács Gyula (1880–1943), Bíró László (1891–1956), Kovács László (1916–2009), dr. Kiss Béla (1908–1951), Füzessy Irén (1912–2004), dr. Kovács László Attila (sz. 1958), Kelemen Erzsébet (1965), Kiss Béla Andor (sz. 1935), Török László (sz. 1960).

Bácsfalu – egy kis község a Kárpát-kanyarban, a hétfalusi csángók földjén, a Nagy-kő­ha­vas és a Bolnok lábánál. Habár korai történelmét megannyi titok szövi még át, személyiségeinek arcai sziklákba vésődtek, s az általuk mesélt valóság híressé tette Bácsfalut.

Kovács Lehel István: Térben és időben… Barangolás a Barcaságon
Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Négyfalu, 2017.
ISBN 978-973-0-25878-3