Csernátfalu

*

*         *

Füstölgő fáklyák kormozták be a még makulátlanul új falakat, s a hatalmas tölgyfaasztalt körülülő mesterek izgatottan várták, hogy a céhmester felbontsa a kormányzó levelét. Azt sejtették, hogy a cenki vár maradványaiból nemrég felépült bástyájukról lesz szó benne, de amint a vérvörös viaszpecsét darabokra törve lehullott az asztalra, s a céhmester kigöngyölte a pergament, az aranyművesek megdöbbenve hallgatták, hogy fontos feladatot kaptak. Sokáig tanulmányozták a vékony hártyára írt sorokat, majd külön céhtanácsokon még hosszabb ideig beszélgettek és terveztek. Díszítőelemek, minták, betűtípusok, szobrocskák rajzolásába kezdtek, majd végre elkészült a terv. Igen – valami ilyensmire gondolhatott a kormányzó. Egy páratlan remekmű – igazán méltó arra, hogy Hunyadi János megajándékozza vele Szent Mihály falvát a hétfalusi csángók törökök elleni harcban tanúsított vitézségéért. A gondos előkészületek után, egy ködös hajnalon, végre felizzott a kemence tüze, s az ötvösök elkezdtek formát adni a rajzoknak. Ezüst olvasztása és öntése, aranyozás, zománcozás következett sorra, s mikor pár hét múlva a céhmester először fogta kezébe a kész kelyhet, nagy elégtétellel nyugtázhatta: valóban egy remekmű született – mindenkibe belefojtja a szót, aki csak egyszer meglátja. A kis gótikus kehely ezüstből készült, és mind kívül, mind belül dúsan aranyozták. A collstock^[2] tanúsága szerint magassága 20 cm, kupakosara 9 cm átmérőjű, talapzata pedig 11,5 cm széles. Hatkaréjos talapzatát áttört párta köríti, a mezők simák, egyet kivéve, amelyen egy térdelő szerzetes – Aquinói Szent Tamás – alakja látszik, ki áhítattal tekint a felette lebegő, dicsfényben úszó kehelyre és ostyára. A szár hatoldalú, a nódus felé kiszélesedik, a kupakehely felé viszont megint elvékonyodik, mindvégig megőrizve hatszögű profilját. A szárat alul vésett dísz takarja, felül, az elvékonyodott hatszögön fekete zománcos, majuskel^[3] stílusú, írás látható kacskaringós menetben: INRI | LUCAS | MAR | CUS MA | TIAS IOH | ANNES. A nódus dísze a legszebb. A hatszögű díszletcsoport mindenike egy-egy gótikus ablakocskát formál, az ablak felett keresztvirágban végződő csúcsmű, lőréssel és falvéddel ellátva. Az ablakokat három tornyocskával ékített oldaltám választja el. A gótikus ablakok mögött fülkék találhatók, a fülkékben szobrocskák: Jézus a kereszten, a négy evangélista, valamint Mária a kereszt alatt. A kupakosár alsó részét reneszánsz ízlésű vésett dísz borítja: egymásba fonódó leveles ágakon madarak és virágok. A növénydísz igen finom metszésű, a sodronyzománcozás színpompás, a pártakoszorú liliomfonadék. Elégedetten forgatta kezében a céhmester a kis csodát, s gondolataiban már ott látta magát térdepelni Hunyadi János előtt, amint átnyújtja neki a kelyhet, hogy a kormányzó továbbadhassa hálája jeléül szeretett csángóinak.

*

*         *

Csernátfalu első írásos említése 1366-ból származik, s vegyesen emlegették hol Charnadfaluaként, hol pedig Zentmihálfalvaként. A névhasználat rejtélyét egyértelműen csak Mátyás királynak egy 1460-ban kelt adománylevele tisztázza: „Zent Mihályfalva, másként Tharnatfalu”. Hunyadi János 1440-ben szabályozta a dézsmát, tehát a gótikus stílusban épült temp­lom már régebb állott. Min­den gazda 5 pengő krajcárt volt kö­te­les fizetni é­ven­te a csernátfalusi papnak. 1445 körül Tatrang, Zajzon és Pürkerec leváltak az anyaegyházról, s közel száz évre rá Hosszúfalu is.

Az 1421-, 1432-, 1438-as török dúlások után Hunyadi János kelyhet adományozott Csernátfalunak. 1498-ban II. Ulászló Törcsvárt és a teljes hozzá tartozó do­mí­ni­u­mot Brassó városának adta zálogba.

1542–1544 között Hétfalu magyarsága evangélikus-lutheránus hit­re tért át, s János Zsigmond fejedelem 1561-ben kelt okmánya már csak Csernátfalut említ, a Szent Mihály falva elnevezés megszűnt a katolikus világgal. Honterus 1544-ben kelt jegyzőkönyvei tanúskodnak arról, hogy a faluban nemcsak templom, de már iskola is működött! Az adat szerint Csernátfalu, Türkös és Bács­falu lakossága 101 család volt, Csernátfalu lelkésze minden családfőtől az egyházi tized felét, azaz 10 aszpert kapott, a másik fél a törcsvári várnagyot illette. Az egyház tu­laj­do­ná­ban volt 15 hold szántóföld és egy kaszáló. Az is­ko­la­mes­ter minden családtól évi 4 aszpert, egy kenyeret vagy helyette egy dénárt ka­pott.

Az 1718–1719-es nagy pestisjárván 400 halottat hagyott maga után.

1777–1778-ban 1393 forint és 45 krajcár költséggel, Máthé Márton papsága idején új templomot építettek Csernátfaluban (45,6175° É; 25,6875° K; 631 m), a ré­gi­ből csak az ol­tár talapzata maradt meg, melyen évszám is szerepelt: „Anno Domini 1542”. A szószéket Pap János és Fejér Ilona készítette 1780-ban, felújították 1803-ban. 1795. június 21-én valaki felgyújtotta Péter István csűrjét, amitől a papilak, az iskola, a tanítói lak és 107 ház leégett. 1796-ban egy nagy kőházat építettek papilaknak. 1802. október 26-án délután 1 órakor nagy földrengés rázta meg Csernátfalut, s a rongálódásokat csak 1823-ban tudták kijavítani.

1845-től kezdődően a csernátfalusi iskolának két rektora volt.

1848. október 27-én fogarasi román népfelkelők törtek Csernátfalura, és a mezőn lévő halmok mellett, két kard alatt erőszakkal a császár hűségére eskették fel a férfilakosságot. Az események a Véres karácsonyba torkolltak, amelynek 5 csernátfalusi áldozata volt.

59 csernátfalusi honvédje volt a 126/140. hétfalusi honvéd zászlóaljnak, akik közül 28-an hősi halált haltak.

1865-ben a falusiak közmunkája révén felépült az új iskola és tanítói lakás.

Az orgonát Lukács János és Simon Ilona ajándékozta 1871-ben.

1881-ben lebontották a papilakot és 2450 forint költségen újat építettek.

1891-ben az EMKE Csernátfalu főterén emlékművet állított a Véres karácsony 51 csángó áldozatának, az emlékművet 1926 vízkeresztjén a románok ökrökkel lehúzatták, pár hónap múlva pedig a magyarok a hosszúfalu-alszegi temetőbe menekítették.

1893-ban lebontották a régi, 28 m magas, falábakon álló tornyot, és 1895-ben új, 36 m magas kőtornyot építettek, amelyre a gombot 1895. június 12-én helyezték fel. A régi torony két harangját (az „Isten dicsőségére Csernátf. Türkösi és Bács f. eccl. Önt 1722” feliratú 200 kg-ost, valamint a 1855-ös 100 kg-ost) beolvasztották, és két új – egy 400 kg-os és egy 210 kg-os – harangot öntöttek, amelyekkel először 1895. július 19-én délben harangoztak. 1893-ban Sipos Jánosné Bereczki Anna kezdeményezésére deszkával fedték le a faluba érve Falu vizének nevezett Kotyor patakát, így jött létre a Vásár utca járdája, a Bretter, amely hamarosan a társadalmi élet központja lett. Ugyanő 1906-ban 1000 koronát adományozott egy új oltárra és oltárképre.

Az egyházi, oktatási központ mellett Csernátfalu egykor Hétfalu kereskedelmi központjának számított. Piacterén és a Vásár utcában, már nagyon régi időktől kezdve hetivásárokat szerveztek, azonban Brassó igája alá kerülve, ez a szokásjog is eltörlődött, mert a csernátfalusi vásárok komoly versenytársai voltak a brassóiaknak. Nem kevés munkával és utánjárással 1842. április 1-jén kiadott 1.372. sz. okiratával maga V. Ferdinánd császár engedélyezte ismét a hetivásárokat, az országos vásárok megtartását pedig a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium engedélyezte 1886. november 5-én kiadott 56.914 sz. rendeletével.

Az országos (kirakó- és állat-) vásárok május 3-án és szeptember 20-án voltak. A hetivásárokat hétfőn, illetőleg ha ez ünnepnap volt, akkor kedden tartották.

A Piactéren már a XIX. század közepén ruha-, vas-, talp-, bőr-, fűszer-, élelmiszerüzlet, kocsma, gyógyszertár, mészárszék, borbély- és szabóműhely állott, s miután Orbán Balázs számba vette ezeket, kijelentette, hogy „Csernátfalu a várossá létel minden elemeivel fel van ruházva.”

A különféle árukat mindig azonos helyen rakták ki, hogy ne kelljen sokat keresniük a vásárlóknak. Így például a volt Köpe-féle fűrésztelep kapuja előtt vaskorláttal körülvett baromvásár állt, a Vásár utca és a Hátulsó utca találkozásánál hízott sertést, vágni való borjút árultak. Itt állt a Papp-féle Sörkert is, ahol az eladott állatra jókívánságok közepette áldomást ittak.

A Vásár utca jobb oldalán a szekér nélküli zöldségesek rakták ki árujukat, akik majorságot is árultak, vagy vékával mért zabot, búzát. Mellettük a fazekasok portékája volt, majd a pürkereci meszes és a székelyföldi deszkás szekerek következtek. A patakon túl, a sarkon, egy-két hermányi szász lenmag-olajat kínált megvételre, valamint lenmag-pogácsát árult borjuk, malacok etetésére.

A zsindellyel, létrákkal, faedényekkel, gereblyékkel, favillákkal megrakott szekerek a Vásár utca bal oldalán álltak. Ugyanitt helyezkedett el a zöldséges szekerek vég nélküli sora is. Pürkereci asszonyok hétfalusi szedettest hoztak. Mellettük ütötték fel sátraikat a szabók, szűcsök. Egy-egy székely asszony ecetes borvizet kínált csészében hűsítőként. A tehén- vagy bivalytejből készített verttejet dézsából árulták.

Hatalmas zsibongás volt a mai polgármesteri hivatal előtt is. Itt a román asszonyok ruhaposztót, csergét, gyapjúterítőket árultak, vagy éppen déligyümölcsöket kínáltak a bolgár-szegiek. Mások túrófélékkel, sóshallal vonzották a vásárlókat. A Szőcs-féle pékség előtt friss kenyeret árultak, vagy kockára vágott lépes mézzel kedveskedtek a gyerekeknek. Velük szemben foglaltak helyet az édesség-kereskedők és a hétfalusi cigányok is, akik gombákkal, seprűkkel kereskedtek. Szokott lenni vándorköszörűs és olyan jövendőmondó is, akinek dobozából papagáj húzta ki a jósoltató jövőjét leíró cédulácskát.

Az országos vásárokról nem hiányzott a ringlispíl, az ifjak kedvenc szórakozása, s a mulatozás, nótázás sem.

A két világégéskor Csernátfalu fejlődése is megtorpant. Az I. világháborúban 39 csernátfalusi harcolt, akik közül 22-en haltak hősi halált.

1910-re már a vásárok forgalma csökkent, mert a közúti vasút kiterjesztésének következtében a lakosság Brassóba ment vásárolni.

A modernizálódással így múltak el, számolódtak fel a híres csernátfalusi vásárok, a kehely pedig jó fél évezred után is dicséri a brassói ötvösök tudását, s amikor egybeforr ajkunkkal az Úr szent vacsoráján, örök tisztelettel gondolunk őseink vitézségére, amely kivívta a nagy Hunyadi háláját.

Kovács Lehel István: Térben és időben… Barangolás a Barcaságon
Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Négyfalu, 2017.
ISBN 978-973-0-25878-3

_____________________________________________

^[1] A Kotyor vízét előbb deszkával, majd betonlapokkal fedték le, s így járdát alakítottak ki.

^[2] Collstock: mérővessző, méteres.

^[3] Majuskel: nagybetűs írás.