Krizba

*

*         *

Nagy volt a készülődés. Mindkét helyen. Zsongott, zsibolygott a két ház, hisz mindenütt nagy volt a rokonság. Tíz falura való. Tíz csángó-magyar falura… Hajnal óta folyamatosan jöttek a rokonok, s a jeles eseményre való tekintettel mindnyájan népviseletbe öltöztek. Csodálták is az emberek a nagy színkavalkádot, de azt is, hogy a részletektől eltekintve a ruhák összképe egységes volt. A menet a vőlegény házától indult, aki a hagyományoknak megfelelően akkor kapta meg ivándⁱékba^[1] a 3 méter hosszú, zöldre festett szekerét. Nagy kurjongatások közepette vonult a tömeg, s a gyerekek által kihelyezett vízzel és virággal telt vedrekbe helyenként pénzt dobtak. Vásáros embörök vagyunk, hallottuk van itt egy növendék, ha esszeférnénk megvögyük. – köszöntek be a menyasszonyhoz, de ott csak egy felöltöztetett seprűt nyújtottak ki. Ez nem az igazi! Majd egy idős asszony lépett ki: ez már vót. Közben a menyasszonyt és a koszorúslányokat letakarták, hogy csak a kezük látszodjon, s a vőlegénynek fel kell ismernie a kezéről menyasszonyát. Ez a valódi! Mit kérnek érte? Ez sokba kerül, erre neköm nincs pénzöm… De hát egészséges-e? Mi külsőleg lássuk, de belsőleg megfelel-e? Mintha irigy volna! Végre megegyeztek, s megköszönték a szülőknek, hogy felnevelték, majd a násznép hosszú sorban elindult a templom felé, s így mi is megcsodálhatjuk ruhakölteményeiket.

A krizbaiak népviselete a nőknél sajátosan szép. A menyecskék és a lányok leginkább a fejüket, hajukat díszítik ki, amelyet kuódába fogva viselnek, s ezt a fejük hátsó búbjára kalácsolják. Rá ősmagyar módon gyöngyfüzérekkel teleaggatott pártát tesznek. Menés közben az összeverődő gyöngyök csengnek, pengnek. A pártára sarkig leérő sokszínű szalagok vannak felvarrva. A menyecskék csepeszt hordanak, melyre hétköznap a fehér fátyol helyett színes kendőt kötnek. Az asszonyok is sajátos alakú hímzett csepeszt viselnek. Kenderből félkör vagy patkó alakú kontyot fonnak, ezt kihímzett fehér kelmével borítják be, majd a csepesz hátsó részéhez erősítik. Erre jön rá a finom szövésű fehér fátyol, amelyet a homlok fölött hátra vitt veres szalag szorít le, s melyet rendszerint hat igen szép aranyozott ezüst boglár-tűvel erősítenek a kontyhoz úgy, hogy kettő jön felül, kettő-kettő pedig oldalt. Nyáron a lányok és a menyecskék az ingre felső öltönyt nem vesznek. A menyecskék gyolcsinge csak csipke beillesztéssel és a kézelő sárga kihímzésével van díszítve. A lányok hímes inge a nyaknál, a kézelőnél és az ujj hosszában veres fejtővel, ős arabeszkekkel s más növénydísszel van kivarrva. A rokolya kék szőrkelméből készül. Rá fehér előkötény jön, amely középen díszes recékkel, szélein csipkével van ékítve. A gyolcsruhára bogláros öv jön. Télen az asszonyok és a lányok fehér bőrkozsokot öltenek az ing fölé. Sajátossága a krizbai női viseletnek, hogy templomba menetelkor a nyakra veres kendőt tesznek. A törülköző alakra szabott hosszú fehér kendő szélét és két végét igen művészien hímzik ki veres fejtővel. A férfiak öltözéke széles karimájú fekete kalap, tüszővel leszorított ingre húzott kozsok, ünnepélyesebb alkalmakkor fekete zeke és szűk fehér harisnya. A Magyarországról jött Sexty Kálmán lelkész, aki 1904–1941 között szolgált Krizbán, a Magyar ruha bevezetését szorgalmazta a politikailag nehéz időkben.

Barcaújfalu lakói is megtartották a szászok által használt régi magyar öltözetet. A férfiak nemcsak hétköznapon hordják a szászok hosszú szabású kék ujjasát és szederjes posztóból készült magyar nadrágját, hanem vasárnapokon is. A templomi díszöltözetük magába foglalja a hosszú csatos magyarkát, valamint a nőknél a palástot, a lányoknál pedig a fekete bársony csákót. A barcaújfalusiak előszeretettel hordják a díszmagyart vagy a magyar ruhát is.

Az apácai férfiak öltözéke olyan, mint a krizbaiaké. A nőké is nagyon hasonlít, csak a csepesz kontya kerek, s az arra jövő fátyol vastagabb. Az apácai lányok a fejtetőre helyezik a gyöngyös pártát. Ünnepkor nem veres kendőt, hanem egy nagy fehér lepedőt öltenek palástszerűen a hátukra. Apácán a beszedett inget hordják, melynek nyakrésze és kézelője különféle minták szerint van beszedve.

A hétfalusi férfiak (embërek) nyáron kieresztett kendervászon inget, gagyát, vagy fehér posztóból készült harisnyát viseltek. Ingüknek álló a galléra, elöl bojtos kötővel csukódik. Az ing hosszú, kivetve viselték, alja szinte térdig ért. Az inget széles bőrövvel, a diészüvel fogták le. Ebben pénzt és iratokat tartottak, és erre volt erősítve a késtok, valamint a tűzszerszámot tartó erszény is. Hidegebb időben kendervászon firiskuót vettek fel, de ismerték a selyemmel hímzett hosszú és rövid kozsokot, a legények pedig a lombos gubát, amelyben udvarolni jártak, s a jószágot őrizték. Fejükre nagykarimájú fekete kalapot tettek, hidegben fekete vagy fehér prémkucsmát. Ünnepekkor a kendervászon öltözetet finomabb szövésű lenvászonra cserélték. Felöltőnek fehér zekiét viseltek Négyfaluban, feketét Háromfaluban. Lábbelijük a hosszú egiéjszlábu csimma volt. Télen az erdőre hosszú gyiébát vettek fel, lakodalomra sárigcérnás inget és cifra oldalgombolós mejjest, mely piros és zöld selyem tulipántokkal volt kihímezve. A híres hétfalusi szekeresek bőrujjast és szárikát viseltek.

A hétfalusi csángó női népviseletnek két változata is ismeretes. Az ősibb hámosrokoja és az újabb szászos viselet. Az élet nagy forduló-pontjaikor a ruházaton a fehér szín dominált. A hétfalusi csángó nő fehérben konfirmált, fehérben esküdött és fehér ruhában helyezték örök nyugalomra. A lányok kétágba fonták hajukat, az asszonyok felkontyolták, erre jött a főkötő. A lányok meggyszín vagy veres hajkötővel rögzítették hajukat, a fiatalasszonyok arannyal hímzett menyecskepántlikát kötöttek, amelyet két éven át hordtak, azután meggyszínű szalagra cseréltek. Különleges alkalmakkor és vasárnaponként az asszonyok csepeszt tettek a fejükre, s fehér fátyolkendőt borítottak rá. A mejjüket kösöntyűvel, derekukat bogláros övvel díszítették, melyre cifrán hímzett bugyellárist vagy erszényt akasztottak. A lány és a menyasszony rokojája fehér ráncbaszedett, az asszonyoknak ünnepnap fekete, mies nap sötétkék volt. Erre jött a karincának nevezett kötény. A nők lábukra régen sarut, majd kordován csizmát húztak. Konfirmáláskor fehér masininget, firiskuót gyolcsrokolyát és csipkesurcot vettek, fejükre bársonypártát tettek, piros szalagokkal. Különleges esküvői dísze volt a menyasszonynak a fekete bársony csákó és az ugyancsak fekete palást. A női ingeken a verzselés^[2] utalt a nő korára: a leányingek pirossal voltak hímezve, piros összedolgozással, az asszony ingek sárgával, a szegőöltés pedig piros volt, az öregasszony ingek vajszínű hímzéssel és fehér foldásokkal voltak díszítve.

A díszesen öltözött vendégsereg betöltötte Krizba tágas templomát, s az evangélikus szertartás szerint megkezdődött az ünnepi istentisztelet…

*

*         *

Krizbát először 1235-ben említették Cormosbach néven. A helyi hagyomány szerint a falu eredetileg a Komlós nevű határrészen volt, onnan a tatárjárás után települtek át a jelenlegi helyre. A Szeli krónika szerint Krizbán 1427 körül már önálló egyház volt. Ezt megelőzően Földvár filiája volt. Földvár 1484-ben pert indított Krizba ellen a Rákospatak vizének elfogása miatt. Báthory István erdélyi fejedelem által megerősített egyezséglevélben mint Klysbach szerepel. II. Ulászló király 1498-ban a barcasági tíz magyar falut Brassónak adta zálogként. Ebben az okmányban Kriczpock név alatt fordul elő.

A honterusi reformáció hatására Krizba lakossága evangélikus-lutheránus hitre tért át. Johannes Honterus brassói főpap 1544-ben látogatta meg a krizbai egyházközséget. Ekkor a faluban 25 cselédes gazda lakott. Az egyik dombon öreg, zsindellyel fedett romladozó templom volt, mellette harangláb két középszerű haranggal. A patak partján állott a kezdetleges papilak, a közelében az iskola a mesteri lakással.

1651. Rákóczi György fejedelemsége alatt tartott erdélyi országgyűlés 1651. április 25-én Krisbach községet is örökösen Brassó városának adományozta.

1659-ből származik az egyházközség keresztelőkádja, Molnár János ajándéka.

A templom oltárát 1732-ben készíttette Gyepesi György és Csiszár.

A papi széket 1755-ben készíttette a csernátfalusi Székely András és felesége.

A régi templomot 1761-ben újították fel Szász György lelkész idején. A zsindellyel fedett tetőzetet cserépre cserélték ki. A tornácot Demeter Márton készíttette, s a templom ekkor kapta meg első orgonáját is.

1780-ban a parochiális ház helyett papilakot építettek.

1796-ban április 19-én kigyulladt egy ház, s a nagy szélvihar miatt a 288 gazda közül csak negyvennek menekült meg a háza. Leégett az iskola is a mesteri házzal együtt. 1798-ban Privigyei Sámuel lelkész és Dévai Sámuel rektor irányításával, nagy erőfeszítéssel sikerült újra felépíteni az iskolát és a mesterlakást.

1801-ben a nagyobb harang elhasadt, újat kellett önteni.

A gyülekezet tagjai megsokasodtak, így 1802-ben megnagyították a templomot, tornyot építettek, de a vakolat meg sem száradhatott rendesen, mert az 1802. október 26-án bekövetkezett földrengés hatalmas károkat okozott, tíz esztendőt vett igénybe a templom teljes rendbetétele.

A tűzvész nem kerülte el a községet 1827-ben és 1829-ben sem. 1832-ben kolera szedte áldozatait. 1833-ban ismét tűzvész pusztította Krizbát, 1840-ben pedig földrengés rázta meg a vidéket. A templom tornya annyira megrongálódott, hogy elrendelték lebontását, a gyülekezet pedig elhatározta, hogy egy új helyen nagyobb, szebb templomot fog építtetni.

A barcasági csángó falvak, s így Krizba számára is az 1848/49-es szabadságharc hozta meg a Brassó igája alóli felszabadulást. Krizbáról 115-en álltak be a 86. honvéd zászlóaljba, s harcoltak hősiesen a kökösi csatáig.

1849 végén, üldözött honvédtiszként, e félreeső faluban keresett menedéket Szemerjai Demeter Károly. Tanítóként, jegyzőként, paphelyettesként a nép igazi vezetője, atyja lett. Az általa létesített, ma is Mesterkertnek nevezett területen (45,8244° É; 25,4460° K; 695 m) gyümölcsöst létesített, jövedelemforrást teremtett a krizbaiaknak, mert hiába van nagy határa a falunak, a föld igencsak rossz minőségű. A mesterkert melletti Horváth-kert a krizbai majálisok kedvelt helyszíne volt.

1850-ben Foris Márton Lelkész és Szemerjai Károly vezetésével, Szentháromság utáni hétfőn, letették az új templom alapkövét (45,8149° É; 25,4658° K; 641 m), s 1852-re már le is vakolták a felhúzott falakat, a felépített tornyot.

A meglévő orgonát eladták a Kökösi Református Egyházközségnek. Az új orgonát Mayvald Heinrich híres orgonaépítő készítette 1853-ban.

Az új templom felszentelése 1854. május 25-én, Áldozócsütörtök ünnepén történt. A templom 29 m hosszú, 13 m széles és 8 m magas, a torony magassága 38 m. Az új templomba áthozták a régi templom oltárát, a keresztelőkádat, valamint az 1816-ban készült toronyórát, amely ma is működőképes. A toronyba egy 360 kg-os, egy 240 kg-os és egy 200 kg-os harangot helyeztek, de mindhárom az első világháború áldozata lett.

1859-ben a régi templom helyén, annak anyagából papilakot építettek.

1870-ben Foris Márton lelkész és Szemerjai Károly iskolamester vezetésével felépítették a többszintes egyházi iskolát.

1904. július 26-án elhunyt Szemerjai Károly, aki végrendeletében a Szederjesben lévő 8 hold gyümölcsöst az egyházközségnek adományozta.

Az első világháborúba több mint 40-en vonultak be Krizbáról, közülük 22-en hősi halált haltak, 7-en eltűntek.

1925-ben pótolták a harangokat, s Sexty Kálmán lelkész vezetésével a papilak udvarán kultúrházat építettek. 1937-ben a Vasgárda üldözése miatt Sexty Kálmánnak menekülnie kellett.

1941-ben Máthé János lelkész került az egyházközség élére, akit 1944-ben megtorláskén több ízben is hadbíróság elé citáltak.

1967-ben épült fel az imaterem.

1970-ben újrafedték a templomtornyot.

1994–1995-ben újraépítették a kultúrházat.

2001-ben a templomot, 2002-ben az imatermet javították fel, korszerűsítették.

A falu történetét bemutatva kalandozzunk el a híres krizbai várhoz!

A templomtól a Kutastelep nevű falurész fele megyünk, amelynek érdekes történetét az Encián 1937/7. számából mutatjuk be: „A legérdekesebb cigánytelep mindenesetre a Crizbav község melletti Kutus. Mintegy 40 család lakik itt, kizárólag cigányok. Sajátságos, köralakú vályogkunyhókban laknak, még a disznóól alapja is szabályos kört képez. Foglalkozásuk fakanál és teknő készítése, valamint a seprűkötés. A fakanál kivájásának a módja érdekes. A primitív, egy lécdarabból álló eszterga, valamint a vájókések minden változtatás nélkül a késői kőkorszak jellegét viselik magukon. A kutusi telepen erősen pusztít a vérbaj és az egyiptomi szembetegség. Előbbire vall a nagy gyerekhalandóság is. Egy család 10–12 gyermekéből alig marad meg 2–3. A Feldioara-i járásorvos beoltásokat végzett, ami elől a telep lakói igyekeztek elmenekülni. Csendőri segédlettel szedték össze őket a várhegyi erdőben, hogy a beoltásokat eszközölhessék. A telep keletkezéséről annyit sikerült megtudnom a zárkózott természetű atyafiaktól, hogy őket egy Rákoci nevű cigányvajda telepítette ide, de hogy mikor, azt ők sem tudják, vagy nem akarják megmondani.” A köralakú vályogkunyhókat burdénak nevezték a falubeliek.

A vár megközelítéséről Orbán Balázs így ír: „Krizbától még két órát kell a meredek hegységnek most árnyas erdők közt, majd kopasz sziklaéleken vonuló ösvényén mászni, mig a tenger szine fölött 3509 lábra (1100 m) emelkedő várhegy szikla-orma alá ér az útas. Az eocengyülegből képződött sziklacsúcs, tetején átszelt kup alakját utánozza; jobbról a vár, balról a Vénpatak mély sziklamedre által van körülölelve.” A Várhegyet a nyugati oldalon lévő Bálványos-tetővel egy sziklagerinc köti össze, melyet valaha egy 3–4 m mélységű árokkal szeltek át. Az árkon most egy deszkapallón lehet átkelni.

Krizba – helyenként Rákospatak vagy Höltövény – várának (Castrum Heltwen) sziklaormán (45,8571° É; 25,4483° K; 1104 m) leírhatatlan látvány fogad. Belátható a Barcaság Apácától Zernyestig, minden körülölelő hegyével együtt.

A krizbai vár eredetéről, építésének idejéről többféle elmélet létezik, de sajnos egyik sem biztos. Egyes történészek a II. Endre király által betelepített német lovagrendnek tulajdonítják a vár felépítését. Egy másik elmélet szerint egy hidvégi Nemes Mihály nevű roppant gazdag főúr építtette a XIII. században, hogy kincseit ide rejtse el. Bivalybőrökbe varrva hozta a sok aranyat, s a vár alatti barlangba rejtette el. A várpince néven emlegetett alagutas barlangot ma is Nemes Mihály útjának hívják. A harmadik elmélet szerint a vár hátánál álló Bálványostető arra mutat rá, hogy e vár is egyike lehetett azoknak a váraknak, ahová az ősi hithez ragaszkodó székelyek a Szent István alatti keresztyén erőszakoskodások korszakában visszahúzódtak, és bálványaiknak vagy ősi nemzeti isteneiknek áldoztak. Valamikor a Bálványostetőn egy fa kápolna állott, amely a múlt század elején még létezett. A későbbiekben keresztet állítottak a helyére. Ma már a kereszt sem létezik. Egy negyedik elmélet abból indul ki, hogy a vár falán régen az 1160-as évszám volt olvasható. Eszerint II. Géza király megerősíttette a Szent László által a határszél védelmére építtetett favárakat, földvárakat, s ekkor épülhetett a krizbai vár is.

Ma egy nagyméretű torony romjait, valamint egy kb. 1 m széles alapfalmaradványt láthatunk.

A torony még a XVII. század végén is ép volt, 1799-ben azonban a keleti oldala és a déli oldal egy része leomlott. Az északi és a nyugati oldala ma úgy 5–6 m magasságban áll.

Az először 1335-ben említett vár alapterülete mintegy 15×10 m. Az oklevél Wass Miklóst nevezi meg várnagynak, I. Lajos király 1344-ben kelt oklevele pedig már Veres Péter fia Tamást.

Egy 1458. január 16-án kelt oklevélben Kazimiri Masa Mihály székely alispán a krizbai (höltövényi) várnagy.

Mátyás király a vár katonaságának élelmezésére 100 aranyforintot adományozott a brassóiak censusából.

1462-ben is szerepel a vár egy oklevélben, majd utoljára 1477-ben. Későbbi történetét, pusztulását homály fedi.

A faluban sokat mesélnek a betömött vár alatti barlangról, amelyből talán alagút is indulhatott, hogy a szászveresmarti templommal és a földvári várral kösse össze Krizba várát.

Nemcsak vára híres Krizbának, hanem számos személyisége is. A falu nevét Krizbai előtagként viselő Dezső család, amely a XVIII–XIX. században számos lelkészt, írót, közéleti személyiséget adott a magyar művelődéstörténetnek, valamint nevet a kolozsvári Krizbai utcának.

Itt született Ft. Mózes Árpád (Krizba, 1931. július 25. – Budapest, 2013. május 1.) erdélyi evangélikus lelkész, püspök, 1956-os forradalmár.

Itt született és ide van temetve Seres András (Krizba, 1935. március 23. – Árkos, 1992. november 25.) jeles barcasági néprajzkutató.

E dicső személyiségek talán épp most ültek össze tanácskozni az égi Mesterkert árnyas gyümölcsfái alatt, hogy szebb jövőt szánva éltessék e cseppnyi magyar falut a Barcaság zegzugos szegletében.

…az esketés egyházi ceremóniája a végét járta, hogy a vendégek a templom melletti kultúrházban folytathassák a lakadalmat^[3]. A lelkész még ki sem mondta az Áment, s a két koszorús észrevétlenül eltűnt a templomból. A kultúrházba igyekeztek. Ügyet sem vetettek a menyasszonyi és vőlegényi kalácsokra, amelyeket dióval és mákkal töltve sütöttek azelőtt való este patkó alakúra, hogy az ifjú párnak sok szerencséje legyen az életben, hanem a lepényt és a pálinkát kapták fel az asztalról, és eredtek futásnak a főutcán. De már addigra a templomajtó is kinyílt, s a legügyesebb sihederek^[4] a koszorúsok után szaladtak, majd az utcán elfogva őket együtt fogyasztották el a lepényt és a pálinkát.

Kovács Lehel István: Térben és időben… Barangolás a Barcaságon
Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Négyfalu, 2017.
ISBN 978-973-0-25878-3

_____________________________________________

^[1] Ivándⁱék: ajándék fn.

^[2] Ránchímzés.

^[3] Lakadalom: lakodalom fn [Ünn.].

^[4] Kamasz fiú, ifjú.