Pürkerec

*

*         *

Vad dobbantások a levert havon. Szótlan sikolyok, vérvörös lángnyelvek. Mélyfekete árnyak a szürkületben. Vérfagyasztó maszkok: sastollak, lószőr és disznófogak. Összecsapnak a kardok. „Egy a kettüő, három…” Négyen küzdenek életre, halálra. Szikrát vetnek a kardok. Kongnak a kolompok. Végül a leggyengébb aléltan zuhan alá. „Beliébujt az ördöng!” S a kardok végighasítanak bőrt, húst, csontot. Csak a halál tisztítja meg a lelket, a testet. Felerősödnek a kolompok. Ősi teremtő erőt idéznek. Hüvelybe a kardokkal: eljött a korbács ideje. Vad csattogások, hogy elűzzék a gonoszt, s idecsalják a jót. Új, erős lelket a feldaraboltba. A korbácsnyél ragasztja össze a testet, gyógyítja be a sebet, s egy utolsó hatalmas csattanás kergeti bele a lelket. A feltámadás isteni csodája. Új élet indul, új hit fakad, melyhez már nem fér hozzá a gonosz. A beavatás megtörtént. A gyenge erőssé, a fiú férfivá vált. „Mostan mán^[1] szaladhat, mint a pusztai csitkuó^[2]!”

A kukák^[3] eme pantomim-játéka zárja a boricát, az ősi hétfalusi csángó férfikörtáncot. Beavató rítus, mágikus cselekvés, szakrális rend. A Nap újjászületésének szimbóluma. Az előkészületek és próbák ádvent karácsonyváró légkörében zajlanak. Régen a téli napforduló idején járták házról házra, s a rítus átnyúlt a farsangba is, Brassó tanácsa azonban egy császári rendeletre hivatkozva 1764. február 6-án betiltotta a boricát, így azután csak titokban járhatták Aprószentek napján^[4]. Zajzoni Rab István kihalt szokásként írta le 1861-ben, de napjainkban ismét reneszánszát éli.

A legények fekete vagy fehér posztóharisnyát, szürke vagy fekete szëttërt^[5] viselnek^[6]. Fejükön báránybőr süveg, melyet színes szalagok, árvalányhaj díszít. Lábukon magas szárú csizma, sarkantyúval, zörgőkkel, őrharangokkal felszerelve. Kezükben csákányt vagy lapockát^[7] tartanak, melyen sajinka^[8] lobog.

A boricások sorban vonulnak be az udvarra, elől megy a tebe^[9], a fenyőt tartó legény. A fenyőn aranyozott gyümölcsök csüngnek. Ezt követi a két-három cigány: egy furulyás, egy hegedüs és egy kobzás. Utánuk a boricások serege, elől a két vatáffal^[10]. Őket követik a kukák, akik játékukkal igyekeznek megfelelő távolságban tartani a tömeget. Leghátul jönnek a kosarasok és nyáshordozuók^[11], akik a kapott húst, tojást, kolbászt, kenyeret viszik. Ha a házigazda a kisebb házi eszközök közül kint felejtett valamit, és a kuka megtalálta azt, addig nem adja vissza, amíg a gazda egy krajcárral ki nem váltotta. Az összegyűjtött élelemből és pénzből este nagy mulatságot rendeznek. A táncosok a vatáfok irányításával járják a motívumok gyarapodó ismétléséből (egyes, kettes, hármas és török borica) álló, jobbra-balra forgó körtáncukat.

*

*         *

Pürkerec neve először 1498-ban szerepel egy II. Ulászló magyar király által kiadott záloglevélben, bár a település legalább 150 évvel idősebb.

Egyházközsége 1445-ig a csernátfalusi Szent Mihály eklézsiához tartozott. A pürkereci anyaegyház 1447-ben alakult, s 1450 körül épült fel egy sziklás dombon a Mária Magdolna tiszteletére szentelt várfalas kis gótikus templom (45,6480° É; 25,7870° K; 596 m). Ekkor hozzá tartozott Tatrang, Zajzon, Bodola és Nyén is. Ez utóbbi kettő 1520-ban vált ki, Tatrang pedig 1686-ban. Az egykori templomépítést monda örökíti meg. A tatrangiak, zajzoniak, pürkereciek közösen elhatározták, hogy templomot építenek a három falu találkozási pontjánál. A három falu népe meg is vásárolta a hozzávalókat, és a kijelölt helyhez vitték, éjjelre pedig őrséget állítottak, hogy senki se bánthassa az építkezéshez szükséges anyagokat. Az őrség egy tatrangi, egy zajzoni és egy pürkereci férfiből allot. Egy éjszaka a pürkereci őr altatót kevert a két bajtárs italába, majd mikor elaludtak, riasztotta a közelben rejtőzködő pür­ke­re­ci­e­ket, akik szekerekkel jöttek a helyszínre, fölrakták az anyagokat és elszállították Pürkerecre. Reggel a tatrangi és a zajzoni őr csak a hűlt helyét találta az anyagoknak. Azonnal ébresztették az alamuszi pürkerecit is, aki mély álomból ébredt, és nagyon csodálkozott. Nemsokára jött két pürkereci férfi, és elújságolták, hogy az anyagokat az éjjel az angyalok áthordták Pürkerecre. Így épült az első templom Pürkerecen.

Honterus 1544-es vizitációja alkalmával Pürkerecen iskolát és iskolamestert talált. Ekkor Háromfaluban összesen 59 család élt, a lelkésznek évi 10 aszpert, gabonát és tűzifát, az iskolamesternek pedig évi 4 aszpert és három kenyeret adtak. Hamarosan a szász reformátor hatására a pürkereciek is evangélikus hitre tértek át.

A középkori templom még ma is áll, de sok bővítést, átalakítást szenvedett.

Kis szentélye őrzi a sokszögzáródás formáit és félköríves diadalívét. Megmaradt a sekrestye is, de beépítették a szentélybe. Hasonlóan a hajó teréhez kapcsolták a toronyaljat is. A templomot 1761-ben építették újra egészen alacsony falakkal, pedig az erős várfal többször is megvédte a falut a töröktől, tatártól.

Az 1767-es nagy tűzvészben csaknem a teljes falu leégett, a lángok azonban a templomot nem érintették. Ugyanebben az évben Bacsó Mihály molnár és felesége orgonát ajándékoztak az egyháznak. 1778-ban tornáccal bővíttették ki a templomot. 1793. május 30-án villámcsapás rongálta meg a tornyot, s a kijavítás során egy „német öllel” emelték azt meg. A munkálatokról pontosan beszámol a Deák András lelkész írása, amelyet 1794. július 8-án helyezett el a toronygombba. 1804-ben építették fel a papilakot. 1818-ban Zajzon is kivált, önálló egyházköz-ség lett.

A tanítói lakkal egybeépített új iskola 1834-ben nyitotta meg kapuit.

1848-ban 59 pürkereci ifjú vonult be a 126. hétfalusi honvédzászlóaljba, s vett részt a tömösi, mundrai, fogarasi és szépmezői csatákban.

Az igen díszes községháza 1868-ban épült.

1873–1883 között Véber György brassói építész terve alapján majdnem teljesen átépítették, megnagyobbították a templomot, s a toronyba két harangot szereltek. 1895-ben új papilakot építettek.

Pap György lelkész sírhelyét a templomjavításkor, a lebontott kápolna fundamentumában találták meg. A síremlék ma a templom bejáratát díszíti: „Állj meg útonjáró kérded / Itt ki fekszik: / Tiszteletes György Pap / Uram teste nyugszik / Lelke pedig menyben vigan / Örvendezik / Trombitaszó után kettő / Eggyesedik. / Ötven 4 esztendőt szolgált / Ezen házban / Hetven 8 penig töltöte / Világban: / Ezerhétszázhuszon / Kettőben meg halván / Tétetett ez Sírban Szent / Iván havában.”

Az I. világháborúban 40 férfi vesztette életét, 26 pedig eltűnt. Ekkor egy harangot is elrekviráltak, helyére csak 1922-ben került új.

A Káposztáskertben egykoron mészégető katlanok álltak.

A hétfalusiak által meszeseknek gúnyolt pürkereciek régóta égettek itt meszet, és kereskedtek vele. A 4–5 m magas, 3,5 m átmérőjű téglából rakott katlanok a földbe voltak süllyesztve, s az 5 katlan mindegyike 12–14 szekér kő kiégetésére volt alkalmas. Ennyiből 6–7 szekér mész lett, amelyet a pürkereciek kóboros szekerekkel szállítottak távoli vásárokba.

1938 körül két katlant megnagyobbítottak, így 22 szekér kő kiégetésére tették alkalmassá.

A szükséges követ a helyi kőbányából, a vizikövet pedig a Tatrang és a Zajzon patakából hozták. A berakást fogadott munkások végezték, s a katlanok működtetése felért egy szertartással. A két tör^üő már kora reggel munkához látott hosszú nyelű kalapácsaikkal. Később érkezett a rakuó, aki a katlan közepén állva maga köré rakta a köveket. Körkörösen egy sor kutyafejet^[12], egy sor rendk^üővet és egy sor apr^uót rakott. A megfelelő nagyságú köveket a hord^uók hozták kis fateknőben, s ezeket a katlan szádánál^[13] álló bⁱészed^üő adta be. Amikor a rakó már nem érte fel a kőrakást, galicba^[14] rakott méteres fákból állást készített magának. A katlan falában lévő lyukakkal szemben nyílást hagyott, s köztük lapos kövekből átjárót rakott. A katlan szádát téglával befalazták, csak a fa számára hagytak egy kisebb nyílást.

Egy katlan kiégetésére 14–15 öl bükkfára volt szükség, ezt a két tüzel^üő gyújtotta be. A köveket három napig égették. Kiszedés előtt a katlant fél napig hűlni hagyták, majd a huz^uók kapácskákkal teknőkbe húzták, és szekerekbe rakták az égetett meszet, a szilárd halmazállapotú, darabos, szürkés-fehér kalciumoxidot.

Az államosítás után megszűnt a mészégetés, de a Káposztáskert még tartogatott meglepetéseket.

A falutól mintegy kilométernyire, délkeletre, a régi kőbányánál (45,6373° É; 25,8040° K; 718 m) egy kövületsziklát találtak a régészek. A Dan Patrulius geológus által 1954-ben leírt mészkőtömb felső jura- és krétakori tengeri állatok, korallok, rákok, kagylók, csigák kövült vázait tartalmazza – leginkább Zeilleria, valamint Terebratulina csigákét –, s ez egyben a lehető legépebb állapotban megmaradt erdélyi korallzátony is. A szikla ma földtani rezervátum, védett terület.

Pürkerec ma Tatrang község része, s Zajzont is felölelve képezi Hétfaluból Háromfalut. A másik négy egyesült, s Négyfalu néven várost alkotott 1950-ben. Pürkerec az ősi berendezkedés útját választotta, és habár ma sok brassói épít hétvégi házat a faluban, még büszkén élnek itt a hétfalusi csángó népszokások, különösen a tojásírás és a varázslatos, ősi borica.

Kovács Lehel István: Térben és időben… Barangolás a Barcaságon
Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Négyfalu, 2017.
ISBN 978-973-0-25878-3

_____________________________________________

^[1] Mán: már hsz.

^[2] Csitk^uó: csikó fn [Áll.].

^[3] Kuka: maszkos, néma szereplő a boricában fn [Ünn.].

^[4] Így, bevegyítve a székelyföldi Aproszentek ünnepi játékok közé, titokban járhatták a boricát is.

^[5] Szëttër: szvetter fn [Ruh.].

^[6] A viselet színei falvanként eltértek egymástól (Tatrang, Zajzon, Pürkerec).

^[7] A csákány egyfajta díszített bot volt, a lapocka a sulykolóhoz hasonló díszített fadarab.

^[8] Sajinka: selyemkendő fn [Ruh.].

^[9] Tebe: almákkal, szalagokkal feldíszített fenyő a boricánál fn [Ünn.].

^[10] Vatáf: vezér a boricánál fn [Ünn.].

^[11] Nyáshordoz^uó: szerep a boricatáncban fn [Ünn.].

^[12] Kutyafej nagyságú kő.

^[13] Száda: szája fn.

^[14] Kalicka, galic: kalitka fn.