Barcaújfalu

*

*         *

Szent Mihály nyarának verőfényes reggele köszöntött a Vásár utcára, s joggal csodálkozhatott a Komlós és Estere fölé emelkedő Csukás mögül kikandikáló nap, hisz igencsak színpompás társaság gyűlt össze a korai óra ellenére Csernátfalu főterén. Mindenki sürgött-forgott a sátra előtt, asztalokat rendezett, végeláthatatlan sorban érkeztek a különféle portékákkal megrakott szekerek. Országos kirakódóvásár kezdődött itt. Szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat, lovakat tereltek a Vásár utca végén felállított karámokba. A szász asszonyok fuszulykát, hagymát, retket, murkot, a szotyori székely asszonyok zsömök^[1] téli és nyári káposztát, karalábét, retket, vörös székelyhagymát pakoltak ki. A vásár nagyságát mutatva, mintegy 50 káposztával megrakott szekér is érkezett. A helybeli kofák zsákokból árulták a szekeres férjeik által Havasalföldről beszerzett vinëtét^[2], árdⁱét^[3], kukoricát. A zöldségesek majorságot, zabot, búzát is hoztak. Pürkerecről meszes szekerek érkeztek, s a kóbor hátsó végére akasztott komponán^[4] kilóra mérték ki az árusok az oltatlan meszet. Mellettük, érkezés sorrendjében álltak a deszkával, faáruval megrakott bodolai, keresztvári, csíki, zágoni szekerek. A helybeliek ölfát és szénát vittek ki eladni. Egy-két hermányi szász lenmagolajat kínált megvételre, valamint lenmagpogácsát árult borjúk, malacok etetésére. Nem maradhattak el a zsindellyel, létrákkal, faedényekkel, gereblyékkel, favillákkal megrakott szekerek sem.

A szép hétfalusi szedettesek nyitották meg a ruhaneműk sorát. Szabók, szűcsök rendezgették a portékáikat, mellettük román asszonyok ruhaposztót, csergét, gyapjúterítőket árultak. Székely asszonyok ecetes borvizet kínáltak csészében hűsítőként, a tehén- vagy bivalytejből készített verttejet pedig dézsából árulták. A bolgárszegiek narancsot, citromot, gyümölcsöt kínáltak. Mások padra kirakott túrófélékkel, sós hallal vonzották a vásárlókat. Néhány háromfalusi asszony leterített zsákon friss kenyeret árult, vagy kockára vágott lépes mézzel ajándékozta meg a gyerekeket.

Külön színfoltot képeztek az édesség-kereskedők. Kis pálcikákra öntött vagy színes papírba csomagolt cukorkát, mézes pogácsát árultak. A Kézdivásárhelyen készített huszárt ábrázoló mézes pogácsákkal a szülők kedveskedtek a gyerekeiknek, a szív alakú tükrössel pedig a legények szeretőiknek. Volt is nagy keletje a zsebkendőknek, fejkötőknek és más ajándékozni való tárgyacskáknak. A hétfalusi cigányok főleg gombákkal, seprűkkel kereskedtek, de megjelent a vándorköszörűs és a jövendőmondó is, akinek dobozából papagáj húzta ki a jósoltató jövőjét leíró cédulácskát. Amíg a felnőttek egy-egy jól megkötött alkut áldomással pecsételtek meg a sörkertben, a gyerekek a felállított ringlispílnél tolongtak.

Élénk csörömpölés szakította félbe a tyúkok karicsolását^[5], amint a zöldségesek mellé beállt a Barcaújfaluból érkezett szekér, s a fazekasmester elkezdte kirakni, sorba rendezni edényeit. „Újfalusi csángók, csiporka csinálók!” – csúfolkodott hangosan egy arra szaladó gyerek. Hamarosan még két fazekas szekér érkezett, az egyik Tohánból hozta a helyi románok által készített kerámiát, a másik Brassóból a szász cserépárut.

Ahogy a nap egyre fennebb és fennebb kúszott az égen, úgy telt meg tömeggel a vásár, s a már szinte elviselhetetlen hangzavar közepette egy 60-as éveit taposó úr lépett a barcaújfalusi fazekashoz. Élre vasalt pantallójáról, enyhén poros utazóköpenyéről, keménykalapjáról és sétapálcájáról lerítt, hogy messziről jött. Megigazította orrára erősített cvikkerét, s szóba elegyedett a mesterrel. Érdekelték a barcasági cserépedények, iparművészeti tanulmányt írt, s az ekkor szokásos üdvözlések, formaságok elhangzása után direkt a lényegre tért.

– Kezdjük először az alapanyaggal. Milyen agyagból dolgoznak, hogyan készítik elő a megmunkálásra?

– A feketehalmi határból hozzuk az anyagot – válaszolt a mester – az Ábrahámék földje a legjobb. Szekérszámra hozzuk. Tudja, a más határrészen lévő túl kövér, homokkal kell keverni. Az Új erdő dombján jó agyag van. Nyáron hozzuk, a pincében tároljuk. Télen kitesszük az udvarra, hogy a fagy porlassza szét a rögöket. A megmunkálás előtt a pincébe visszük, aztán napokig locsoljuk, lábbal tapossuk, lapáttal jól megverjük.

– A korongozás előtt mit csinálnak? – kérdezte az idegen, sűrű jegyzetelés közepette.

– Kapával vedernyi darabra vágjuk, felvisszük, s a gyúrópadra csapjuk, aztán bottal laposra verjük, összegyúrjuk, aztán megint laposra verjük vagy 3-szor, 4-szer. Később megreszeljük^[6], aztán laskaszerűre gyúrjuk. Mikor jó az állaga, jön a regölés^[7]. A cserepek formálását focsosvízbe^[8] mártott ujjakkal és fakésekkel végezzük, majd a bőrözővel^[9] kisikároljuk. Kezünket közben az agyagos gagyánkba^[10] töröljük.

– Hogy szárítják az edényeket?

– A szikkasztás bent történik a műhelyben. Szádával^[11] lefelé fordítjuk. A nagyobb edényeket egy negyed óra elteltével már fülezzük, a kisebbeket csak két nap múlva. Kézzel nézzük meg, mennyire lágy az agyag, s így ragasztjuk fel a füleket.

– Meséljen most a díszítésről!

– Azt az asszonyok csinálják. Kétféle edényünk van, azok, amelyeket a vásárba viszünk, s azok, amelyeket otthon használunk. A vásári díszedények lefehérítésére és angobálására^[12] a csíki vagy a keresztényfalvi fehérföldet használjuk. A vastagabb vonalakat a szarvval^[13], a vékonyabbakat a pincuskával^[14] húzzuk. Az otthoni edényeink barnák és pereckeltek. A vásárba vittek inkább szászosak: fehérek és kékek. A díszítést a zsöngézés^[15] követi. Azután mázalunk.

– A mázat honnan szerzik be?

– Hát azt az üzletekből. Sokszor még Nagybányáról is hozunk. Egy rész mázhoz két rész erősdi homokot vagy üvegport keverünk. Néha még békasót^[16] is teszünk. A mázat addig őröljük, míg a két körmünk között elnyomva nem karcolja azokat. A zöld mázhoz égetett rézport, a vöröshöz vasport teszünk. 4–6 mázalótálunk^[17] van a különböző színek kikeveréséhez. A kisebb edényeket a mázba mártjuk, a nagyobbakat a szádukkal lefele fordítva leöntjük a mázoló fakalánnal^[18]. Az edények alját nem mázoljuk, hogy kiégetéskor az egymásra rakott edények ne ragadjanak össze. Az első kiégetéskor keletkezett hibákat a fódozó mázzal^[19] javítjuk ki. A díszedények és kávolyok^[20] színét a lazúr adja meg. Ez a kobalt színtelen, de a kiégetés megadja a kék színét. Úgy vesszük készen Brassóból. Külföldről hozzák, s nem is tud minden fazekas dolgozni vele. Nem egyszerű.

– Milyen a jellegzetes barcaújfalusi minta?

– Lássa, a korsóink 15–26 cm magasak. A díszítés sűrű, az edényt függőleges vonalakkal három részre osztjuk. Két oldalán két főminta lesz, a kígyóvonalasan felfelé kúszó virágszár, a végén csiga vagy rozetta. A megmaradt helyet rozetta, tulipán, gyöngyvirág, pontozás vagy rákláb tölti ki. A rákláb jellegzetesen újfalusi. A mintát egyenes vagy hullámos vonalak zárják körül. A fület is hullámos vonal díszíti. Újabb mintáink a rózsa, a krizantém, a margitvirág, a szegfű, a szőlő.

– Nézzünk meg egy szász kancsót is – mondta az idegen, s már lépett is tovább a következő szekér felé.

– Itt van ez – vett egyet kézbe az újfalusi fazekas. – Tudja, a brassói kancsó nagyobb és nem annyira karcsú, mint a miénk. Az edényt négy részre osztják és ecsettel díszítik.

– Valóban, a díszítés rokokó hatást kelt, rendezett, a beosztás nagyon pontos.

– Igen, a miénk véletlenszerű, természetutánzó. A szászoknál hiányoznak a kitöltő virágok, pontok. A díszítés elvontabb, masszívabb. Mi ismerjük minden virágnak, levélnek a nevét. A mi mintáink hasonlítanak a tojáshímeinkre. A szász edények kék mintázatúak. Nálunk gyakoriak a sokszínű, barna, zöld, sárga, kék, fekete színű motívumokkal díszített edények is. A tarkát a magyar ízlésre, a csak kéket a szász ízlésre készítjük. A dísztálak és tányérok, fazekak, kanták, bugyogós korsók, lekváros borkánok^[21], kásás tálak, mosdótálak díszítőelemei, színei hasonlóak a korsókéhoz. Mi használjuk a zöld vagy fehér földdel történő díszítést is. Vannak fehér és fekete edényeink is. Sok olyan findzsa^[22] és kecskefejő csipor^[23] készül Újfaluban, aminek felső része fehérre, alsó része feketére van mázolva. A Szeben környéki románok ezeket veszik inkább. A brassói mesterek német, holland, olasz kapcsolatoknak köszönhetően új eljárásokat honosítottak meg. Az agyagot a város határából, a kaolint a Csiga-hegyről bányásszák. A szászok legelterjedtebb díszítőmotívumai a napraforgó, tulipánok, a paszulyinda, akáclevél, különböző mértani formák és a sakktábla.

– Tehát különbség van a mintakincsben és a technikában is. A magyarok szarvval, szaruval, a szászok ecsettel dolgoznak. Nézzünk meg most egy román edényt is.

– A barcasági román fazekasok Tohánban laknak, ez a legnagyobb központjuk. Rájuk is érvényes az, hogy nemcsak a maguk használatára készítettek edényeket, hanem eladásra is a brassói szászok számára, így ezek is fehérek és kékek. Jellegzetes mintájuk a csillag, de ők is használnak spirált is – kezdett meséjébe az újfalusi mester, s máris továbbléptek a harmadik szekérhez. – A tányérok karimái enyhén hullámosak, s díszítőelemként megjelenik az akáclevél és a napraforgó. Közös viszont a tulipán és az életfa. A románok pomána^[24] csiprot és mósi edényeket^[25] is készítenek. A tohániak sárga agyagból dolgoznak, amely kiégetve vörös lesz, mint a tégla. A díszítés karcolással vagy írással történik. A nagyobb edények közvetlen nyak alatti részét egyszerű mértani vonalakkal díszítik fehérrel, a kisebbeket zöld vagy sárga mázzal képzett vonalakkal, ponttal, körrel, spirállal. A növényi mintákat inkább a korsók aljára alkalmazzák. A régi edényeken övet alkotott az egyszerű minta, most az újabbakon sok a tőlünk átvett elem.

– E rövid összehasonlítás után térjünk vissza Barcaújfalura. Milyen érdekességeket készítenek még?

– Csinálunk mi mindenfélét. Vannak olyanok is, akik csak játékokat csinálnak. Némákat, tutikákat^[26], lovakat, disznókat, medvéket, madarakat, a ház ormára gombokat, kályhacsempéket, mindent. A valaha készített legnagyobb edényünk egy 100 literes káposztás fazék. A Nagy testvérek, András és György csinálták két darabból. 1915-ben Székely Márton a lakodalom minden meghívottjának új edényt készített.

– Egy tisztázandó maradt még hátra: beszéljen az égető katlanról!

– Az edényégetőt zárt helyre építjük. Itt tároljuk a kész cserepeket is. A katlan csonka gúla alakú, belül lekerekített sarkakkal, nyerstéglából rakva. Alapja 2 m, száda másfél méter átmérőjű. Magassága is ugyanennyi. A berakást reggel kezdjük, hogy estére végezzünk. Berakás után a katlan szádát edény-törmelékekkel betömjük. A tüzet a katlan mellett gyújtjuk meg, s lassan közeledve alája helyezzük. Bog nélküli apróra vágott bükkfával tüzelünk. A végén rakottyát teszünk, hogy a hő fokozatosan csökkenjen. A katlan ajtaját nem nyitogatjuk. Időnként fölötte összecsapjuk a tenyerünket, s ha fehér szikrák jelennek meg, közeledik a kiégetés vége. 5–6 órát tart ez, míg a katlan szádából a vörös lángnyelvek fel nem csapnak. Nem szabad erőltetni a kiégetést, mert megváltoznak a színek. A katlant másnap reggelig hűlni hagyjuk.

– Nos, köszönöm a beszélgetést, Isten áldja! Jöjjön, lépjünk be a Sörkertbe, pecsételjük meg az elmondottakat! – tette el az idegen a jegyzetfüzetét, ám minden valószínűség szerint egy-két pohárka mellett még élénk beszélgetés folytatódott a falu történetéről…

*

*         *

Barcaújfalu, a Barcaság egyik legrégebbi múltra visszatekintő községe 1366-ban és 1404-ben Newdorf néven szerepel a forrásokban, 1414-ben jelenik meg az Vyfalu (Újfalu) alak. Első említése a Nagy Lajos király 1366. szeptember 1-jén kiadott adománylevele. Eredetmondája szerint, eredetileg egy Komlós^[27] nevezetű falu állt a helyén, ám mivel itt haramiák laktak, a vármegye felégettette. A monda másik változata szerint az első tatárjárás idején égették fel. Az egykori Komlósból fennmaradtak a Faluhely és Tatárpatak nevű helyek.

Minden feltételezés szerint a falu első lakói a mai Várnyak helyén álló Őrtelepről származnak. Ezen a Homoród-patak védte félkör alakú – egykor mocsarakkal körülvett – dombtetőn valamikor őrtorony, lármafa állhatott. Védelmi szerepét ma csak neve őrzi.

Barcaújfalu 1462-ig egy brassói nemesi család birtoka volt. A család utolsó leszármazottja – gyerekei nem lévén – a városnak adományozta, így lett Brassó Újfalu egyre kapzsibb hűbérura.

A jobbágysorsra kényszerült falusiak minden alkalmat megragadtak, hogy Brassótól szabaduljanak, így gyűrűzött be Újfaluba Dózsa György 1514-es parasztháborúja is. Brassó azonban kegyetlenül megtorolta a lázadást, valószínű, hogy Komlós ténylegesen ekkor pusztult el, hisz egy-két korabeli okmányban még szerepelt a neve, ám ezután már soha.

Nemcsak Brassó túlkapásai miatt szenvedett sokat Barcaújfalu, hanem földrajzi helyzeténél fogva a Kárpátokon betörő tatárok, törökök többször letarolták, ám sem ezek a hadjáratok, sem a pestis vagy a gyakori tűzvészek teljesen elpusztítani nem tudták, mindig sikeresen talpraállt.

Brassó leányegyházaként 1427 körül építették fel azt a kis kápolnát, amely a mai templom szentélyét képezi. Építkezési stílusára a gótika egy leegyszerűsített formája jellemző. A templom és egyházközség korára támpont a papilaknak egy régi gerendájáról lejegyzett évszám: 1415 die 27 maji. A szentély félköríves fali szentségfülkéje, sanctoriuma ma is látható. Mellette állt egykoron a sekrestyeajtó, ám ezt befalazták, amikor a sekrestyét lebontották. A kápolna falait és boltíves mennyezetét egykoron freskók díszítették. „A szentély omladozó vakolata alól fresco festmények körvonalai tünedeznek elő, mindenféle szent alakokkal” – írta Orbán Balázs, de az 1927-es felújításkor is napvilágra kerültek ezek, hogy azután ismét eltűnjenek a vakolatréteg alá. A templom művészettörténeti feltárása még várat magára.

A reformáció előtti tiszta katolikus falu az 1544-es honterusi reformáció hatására evangélikus-lutheránus lett, és ekkor jött létre az első népiskolája is.

A katolikus egyház latin nyelvéről az új istentiszteletek német nyelvére tért át a falu. Szász papok vezették németül a jegyzőkönyveket, és minden szertartás nyelve is ez lett.

1658. augusztus 15-én egy nagyobb török támadás következtében a papilak teljesen elpusztult és a templom megrongálódott. A törökök elhurcolták a férfiak nagy részét. A támadás után pestis tizedelte meg a lakosságot, így a romokat csak évtizedek múltán tudták elhordani és kezdték meg az építkezést.

Az 1700-as években építették át a templomot. A szentélynek megmaradt régi kápolnát templomhajóval látták el. Az új templomrész a korábbi román stílus egyszerűsített jegyeit hordozza magán. A templom ma is ebben a formájában áll, hossza 20 m, szélessége 9,5 m, magassága 5 m.

1703-ban készült el az olajjal festett szárnyas oltár, amelyen a keresztre feszített Jézus, Mária és János, a Megváltó legjobb tanítványa, valamint a négy evangélista látható.

Ebbe a templomba helyezték el az első orgonát is, valamint középkori értékét, a fából faragott keresztelőmedencét is. Régiségéről olvashatatlanná kopott majuskel betűs festett felírása is tanúskodik.

1719-ből való a templom szépen faragott és festett, háromüléses papi széke.

1781-ben – a hagyomány szerint – egy vasárnap, amikor a szász pap énekelni kezdett a templomban, a legények magyarul kezdtek el énekelni, majd a prédikáció kezdetekor a nép magyar zsoltárt zengve kivonult a templomból. Hamarosan magyar papot neveztek ki Bar­ca­új­falura Gödri János személyében.

1785-ben lebontották a templom keleti oldalán álló rozzant fatornyot, és a templom nyugati oldalára egy cseréppel borított, 21 m magas kő- és téglatornyot emeltek. A munkálatokat 1788-ban fejezték be.

1790-ben állították fel a szószéket, és ekkor készült a festett karzat is. A díszítőelemek között számos felirat található, például: „Aminemű mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek.”

Ebből a korból származik az egyházközség drága kincse, az 1661-ben nyomtatott Váradi biblia első példánya Gödri János latin nyelvű bejegyzésével. Az első magyar lelkész felesége, Gaudi Éva ónkelyhet adományozott Újfalunak.

A papi lakást és a templomot 1852-ben renoválták, 1890-ben pedig a torony megrongálódott cserepeit cserélték le bádoglemezre.

Érdekes történetet tudnának mesélni a templom harangjai is. A hagyomány azt tartja, hogy Komlós harangjait a felégetés előtt egy kútban rejtették el, de mára már a kút helye is ismeretlen. Az első világháborúban a templomot feltörték, a harangokat, köztük a három és fél mázsás nagyharangot is elrekvirálták. Hogy a torony némasága megszűnjön, az 1920-as években két kisebb harangot vásárolt a gyülekezet. 1923–1925 között felújították a templomot és a tornyot, a telket ekkor kőkerítéssel vették körül. Ekkor újították fel a világháborúban megrongált orgonát is.

1930-ban a teljes oltárt Keöpeczi Sebestyén József újrafestette.

Az I. világháború hadszinterein 39 újfalusi magyar halt hősi halált.

1935-ben kultúrházat építettek, majd 1939-ben korszerű papilakot építettek, ám 1953-ban a kultúrházat elvette a helyi tanács.

A kommunizmus idején államosított 23 ha szántóföldjéből az egyház csak 5-öt kapott vissza.

1982-ben és 2014-ben is felújították ismételten a templomot.

A település monográfiáját Jakab Mihály lelkész, esperes írta meg az 1980-as években.

Barcaújfaluban született 1937. október 15-én Soós Jenő matematikus, kutató és egyetemi oktató. A 2001. augusztus 15-én elhunyt professzor kutatási területe a szilárd testek mechanikája volt.

Szintén itt született 1946. április 17-én a Vajdahunyadon élő Fazakas Tibor erdélyi magyar grafikus, a XX. századi Op-art stílus továbbfejlesztője.

Habár a tíz barcasági magyar falu egyike, s számtalanszor emlegetik együtt a csángó Hétfaluval, nyelvjárása inkább az erdővidéki székely nyelvjárással egyezik, szokásai is egészen eltérőek. Napjainkban is él a karácsonyi éneklés szokása, amikor a falusiak csoportba verődve felkerekednek, házról házra járnak, és helyi dallamokban szólaltatnak meg egyházi énekeket. A háziasszonyok híres barcaújfalusi lepénnyel várják a vendégeket.

Barcaújfalu lakossága több alkalommal is szinte teljesen kipusztult, feltámadását bevándorlások segítették elő: Erdővidékről, de még az Alföldről is érkeztek új lakosok, erre utalnak az egyes családnevek.

Reméljük, miként a falu annyiszor támadt fel a történelem során, úgy fog hamarosan főnixmadárként feltámadni kiégett hamujából a barcaújfalusi kerámia is.

Kovács Lehel István: Térben és időben… Barangolás a Barcaságon
Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Négyfalu, 2017.
ISBN 978-973-0-25878-3

_____________________________________________

^[1] Zsömök: zömök, tömzsi mn.

^[2] Vinëte: törökparadicsom, padlizsán fn [Növ.] Rom.: vinete {Solanum melongena L.}.

^[3] Árdié: paprika fn [Növ.] Rom.: ardei {Capsicum annuum L.}.

^[4] Kompona: mérleg fn [Eszk.] Rom.: cumpănă (< Szl. konpona).

^[5] Karicsol: károg, kotkodácsol ige.

^[6] Rossz kaszából készült késsel vékony szeletekre vágják, hogy a tisztátalanságok eltávolodjanak.

^[7] Akkora gomolyákat tépnek le, amekkorák egy edényhez szükségesek.

^[8] Focs: híg agyagpép, amelyet a fazekas korongolás közben kezének síkosítására használ fn.

^[9] Bőröző: báránybőrből kétujjnyi szélesre és kisarasznyi hosszúra kivágott darab fn.

^[10] Gagya: gatya fn [Ruh.].

^[11] Száda: szája fn.

^[12] A fazekaskorongon kiképezett edényt egy adott színű vékony agyagpasztával kenik be, hogy simább legyen a felület.

^[13] Szarv: írószaru fn.

^[14] Pincuska: ecset fn.

^[15] Zsöngézés: első kiégetés ige.

^[16] Békasó: porrá tört kovakő fn.

^[17] Mázal^uótál: az az edény, amiben a mázat tartják, keverik fn.

^[18] Kalán, kalány: kanál fn [Eszk.].

^[19] F^uódoz^uó máz: az a máz, amivel a hibákat ki lehet javítani fn.

^[20] Kávoly: kályhacsempe fn.

^[21] Borkán, borkány: üveg, befőttesüveg fn [Eszk.] Rom.: borcan (< Bul. burkan).

^[22] Findzsa, findzsiacska: csésze és tányér, csészealj fn [Eszk.].

^[23] Csipor, csiporka: csupor, csésze fn [Eszk.].

^[24] Halotti tor, vagy megemlékezésekkor adott étel, ital Rom.

^[25] A román ortodox „Moși” ünnepről „moșoaice”-nek nevezett fekete rituális edények, amelyekben november első szombatján ételt osztogatnak a szegényeknek.

^[26] Tutika: síp fn.

^[27] A falunak román neve nem volt, német neve: Hopfseifen.